Fertőtó körül

Elmentünk 4 napra a Fertőtó köré bringázni.

ZseniKém

Tegnap a mozizós barátommal állati fáradtan valami könnyedre vágytunk, hát ezen kategóriának tökéletesen megfelelt a film .
Kétszer még hangosan is röhögtem, de idézni már ma sem tudnék a filmből.
A sztori egy az egyben kiszámítható, így az ember ráér popcornt rágcsálni és kutatni a középszerű poénokat.
(Mondjuk az örömódás slussz, meg az elnök figura mókás, meg kell hagyni.)

pavlovi kapaszkodók

kiskoromban a szoborparkba jártunk erősíteni esténként, hetente kétszer.

Blog rövid leírása

Néma gyereknek a k**va anyját!

Rólam

Terpszikhoré ("táncos kedvű") a kilenc múzsa egyike. A görög mitológiában a tánc és a drámai kardalok megszemélyesítője, Zeusz és Mnémoszüné lánya. Nevét az ógörög "terpsichorean", azaz "gyönyörködtető" és "tánc" szó után kapta. A róla készült műalkotásokon leggyakrabban táncos pózban láthatjuk, vagy táncolók körében ülve, amint lantot penget. Egyes mondák szerint Akhelóosztól, a legnagyobb görögországi folyó istenétől született gyermekei a szirének.

Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

Archívum